udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Combes, Ariadna

1999. június 15.

Szinte kórusban határolódott el az ország politikai elitje attól a "Kolozsvári Nyilatkozattól", mely Erdély, a Bánság és a Részek (Partium) közigazgatási autonómiája mentén kívánta vitára késztetni a hazai politikumot. Az aláírókként megjelölt politikusok közül tulajdonképpen csak Bakk Miklós lugosi önkormányzati képviselő, az RMDSZ helyi szervezetének alelnöke ismerte el, hogy köze van a dokumentumhoz. Bakk Miklós hangsúlyozta, a nyilatkozat lényegében folytatása a Nagy Imre újratemetésekor 1989 júniusában elfogadott román-magyar nyilatkozatnak. Ez utóbbi, öt hónappal Ceausescu bukása előtt kinyilvánította, hogy Erdélynek a kulturális és vallási pluralizmus modelljévé kell válnia. Biztosítania kell mindegyik nemzet jogát az autonóm képviselethez és a kulturális autonómiához. Azt a dokumentumot magyar oldalról többek között Bíró Gáspár, Csoóri Sándor, Für Lajos, Jeszenszky Géza, Molnár Gusztáv, Kulin Ferenc, Mészöly Miklós, Göncz Árpád, Mécs Imre, Szent-Iványi István, Szabad György, Vásárhelyi Miklós és mások is aláírták, a román emigrációból pedig Mihnea Berindei, Ariadna Combes, Ion Vianu, Dinu Zamfirescu, Doru Braia, Matei Cazacu, Paul Goma, I. Mihály király, Virgil Ierunca, Eugène Ionesco, Monica Lovinescu és mások látták el kézjegyükkel. Amint Bakk Miklós az Erdélyi Naplónak kifejtette, a mostani nyilatkozattal az volt a szándékuk, hogy vitát csiholjanak a román állam szerkezeti alkotmányos reformjáról, ráirányítsák a figyelmet e reform szükségességére. A nyilatkozat a szubszidiaritás és a devolúció elvét követve azt szorgalmazza, hogy a döntések Romániában is mennél közelebb kerüljenek a helyi közösségekhez. Értelmezése szerint a nyilatkozat egy olyan államszerkezeti reformra utal, amelyben a központi kormányzat hatáskörében csupán a külpolitika, a honvédelem s a fontosabb pénzügyi (államháztartási) döntési jogkörök maradnának meg, a többi hatáskör átszállna a tartományokra, melyek e jogkörök mellett rendelkeznének a saját intézményrendszer kialakításának a szabadságával is. Az ország ilyen berendezkedése teljesen új keretet nyújtana a kisebbségi kérdés rendezésének is. Bakk Miklós szerint rendőrállami reflexekről árulkodna, ha eljárás indulna a kolozsvári nyilatkozattervezet néhány föltételezett aláírója ellen. - A Kolozsvári Nyilatkozat szövege a legrosszabb hiszemű értelmezés esetén sem fogható fel úgy, hogy ez érdekek, értékek valamelyikét sértené. /Gazda Árpád: A vállalt dokumentum. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 15./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék